Rólam mondták – Molnár Zsolt

Amikor úgy dönöttem oktató leszek, több lehetőséget is megvizsgáltam. Itthoni és külföldi lehetőségeket egyaránt.

Végül a Búvártanoda székhelyére (ami ma már “szentély” számomra) tett látogatás és Balog Andris Course Directorral való személyes találkozás után rájuk esett a választásom. Hogy miért? Szimpatikus volt a környezet és az oktató személye egyaránt. Én precíz ember vagyok, a Búvártanoda pontos oktatási tervvel és korrekt részletes, mindenre kiterjedő árajánlattal várt. Így az időmet és a költségeket is pontosan előre tudtam tervezni, ami számomra nagyon fontos, nem ért kellemetlen meglepetés, nem volt apróbetűs rész.

A Búvártanodával való tanulás során az előzetes várakozásokhoz és tantervhez képest jóval többet kaptam, nem csak tudást és rengeteg tapasztalatot szerezhettem, hanem új hozzáállást és felfogást is kaptam. A tanórák nem
száraz előadások voltak, hanem érdekes kaland, minden alkalommal, amikor időpontom volt alig vártam, hogy indulhassak tanulni. A hangulat mindig szuper volt, rengeteget nevettünk.

Sok közös túrán, oktatáson vettünk részt, ahol a tanteremben megtanultakat rögtön éles helyzetben volt lehetőségem kipróbálni, alkalmazni. A Búvártanoda jóvoltából rögtön bekerülhettem a “mélyvízbe”, és értékes merülési és oktatási gyakorlatot szerezhettem végig a tanulás során, melynek értéke felbecsülhetetlennek bizonyult, mikor a sikeres vizsga után oktatni kezdtem.

Így visszatekintve tökéletes választás volt, jobb helyre nem kerülhettem volna. Ezúton köszönöm azt a rengeteg fáradozást, törődést, munkát, időt, amit Balog András és Méhes Zoltán, a Búvártanoda csapata velünk töltött és
végül jó oktatót faragott belőlünk.

Azt tartja a mondás, hogy a “jó pap holtáig tanul”, én is ezt vallom, és a további tanfolyamaim is a Búvártanodánál kívánom elvégezni.

Bárkinek, aki akár kezdő, haladó, vagy hivatásos szinten fejleszteni szeretné búvártudását ajánlom, hogy válassza a Búvártanodát, garantáltan nem bánja meg!

Molnár Zsolt
PADI OWSI (#277931)


 
 

Ne kockáztass!

Kapcsolat